2017. május 31., szerda

SM AZ EZER ARCÚ

Szklerózis multiplex avagy SM.


Igen gyakori autoimmun forma a mindennapokban, egy FB csoportos szavazás alapján csak a Hashimoto és a RA jutott feljebb a dobogón. Ma van a világnapja, bár nem kapott egy rendes dátumot de minden május utolsó szerdáján megünnepelhetjük a nyavalyánkat.  Az SM-et igazából nem túl régóta tanulmányozzák, kb 150 éve írták le először a problémát. A klinikai ismeretek a belgyógyászat köréből című könyvem A5-ös lapján majdnem egy oldalnyit is írtak róla. Egész hátul volt a könyvben, év végére járt az idő, szinte csak átolvastuk a neurológiai betegségeket, annyi lejött, hogy jobb mint a szomszédos oldalon lévő myasthenia gravis.
Azért ez sem egy szimpatikus állapot. Lényege, hogy valamilyen okból az immunrendszer saját maga ellen fordul és nemcsak a szervezetbe kerülő idegen testek, -anyagok fehérjéi rovására termel ellenanyagot, hanem a sajátjai ellen is. Az idegrendszerben, az idegeket borító fehérjeburok, azaz myelin-burok totálisan nincs ilyenkor a haverok között,  kellemetlen lyukacskákat csinál rá, ami miatt az ingerület nem tud olyan gyorsan áramlani, pont mint egy lyukacsos slagon át a víznek is ( jelen esetben az ingerületnek) elveszik a nagy része, illetve az ahhoz az idegi központhoz tartozó szervvel is problémák adódnak ideiglenesen vagy hosszútávúan, az idegrendszer mondhatni egy állandó gyulladásba kerül. A szervezet próbálja visszaállítani a burok épségét, ami már elsőre is vagy sikerül vagy nem, ha sikerül is a következő shubnál ( romlás, krízis ) ha ugyanott lyukad, már nem biztos, hogy összejön a javító munka, ilyenkor a szervezet támasztószövettel pótolja a hiányt, úgynevezett plakkot hoz ott létre, ami heges gócként már nem tudja ellátni a működését, illetve olyan eset is lehetséges, hogy visszamaradó tünet nélkül elmúlnak a tünetek és nem is alakul ki több shub az élet folyamán. Na, ebből az utóbbi verzióból én nem ismerek senkit, sajnos.
Az okok között anno, 25-30 éve a túlzott immunizálás, a genetika, vírusos eredet szerepelt, akkor feltételes volt még az autoimmunitása is . Földrajzilag is úgy tűnik, hogy van tagozódás, a Egyenlítőtől távolodva nő a szám. Ezt pár éve a UV expozíció hiányával és az ebből következő D-vitamin hiánnyal indokolják. Ezért jelenleg az igen nagy dózisú D-vitaminszedés ajánlatos SM-ben szenvedőknek, sőt minden autoimmun betegnek de még az egészségeseknek is. Aztán jön a hangzatos hármas kombó, a béláteresztő szindróma, a gluténérzékenység és a felborult bélflóra. Na, ezek a "tudósok" szerint így együtt alkotják minden autoimmunbetegségek okát. Ha, ez ilyen egyszerű lenne..... rendezem a bélflórámat, az áteresztést, nem eszek glutént és máris egészséges leszek. Csak a toll nő közben a hátamon. Sajnos ilyen emberrel sem találkoztam még. Én úgy tanultam ( és legnagyobb sajnálatomra még senki nem tudott egyetlen ellenpéldát sem felhozni ), hogy az autoimmun betegségek nem gyógyíthatóak jó esetben is csak kezelhetőek, szintentarthatóak. Legújabban meg az jött velem szemben, hogy az SM a candida túlszaporodás miatt alakul ki... Na, köszi. Sőt, már azt is megkaptam, hogy az SM mint önálló betegség nem létezik, csak tünet mégpedig a Lyme-kóré. Kár, hogy nem csípett meg kullancs, mert akkor 2 hónap antibiotikum-kúrával jól is lehetnék. A mostani kutatások szerint egyre valószínűbb, hogy a nyugati életmód és a helytelen táplálkozás miatt kialakuló ÁBSZ miatt, bizonyos fehérjék (tej -kazein) átkerülnek a vérkeringésbe, ahol az immunrendszer felismervén idegenségét, ellenanyagot kezd ellene termelni. Amivel nem is lenne baj, ha a kazein bizonyos szekvenciája nem hasonlítana a myelinburok fehérjéire, mert így az ellenanyagok ezt is nekiállnak eltüntetni. Szóval minden érintett széles körből válogathat, minek is köszönheti állapotát és ennek útját melyik verzióját választja a kezelések, az öngyógyítások módjai közül.
Leggyakrabban 20 és 40 éves kor között alakul ki ( a korai kialakulás miatt az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodások miatt rokkantsághoz vezet )  és nőknél 2-3-szor gyakoribb az előfordulása.
Érdekes az a tény, hogy a kialakulásnál bejátszik, hogy milyen égövön töltötte az érintett az első 10-15 évét. A kialakulás valószínűsége az idősebb korban kivándorlóknál az anyaországival, míg gyerekeik esetében a befogadó országival azonos. Az Egyenlítő közelében felnőtt embereknél szinte sosem diagnosztizálják ezt az állapotot. Nem véletlenül írok állapotot, problémát, számomra a betegség gyógyítható, ez pedig a tudomány jelenlegi állása szerint nem.
Tünetei igen széles skálán mozognak, sokszor a diagnosztizálást megnehezítve, évekig elhúzva. A gyulladásnak és a mielinhiánynak megfelelően alakulnak ki, leggyakoribbak:
  • szemproblémák - az esetek negyedében kezdőtünet a látóideggyulladás - homályos látás, kettős látás, szemtekerezgés
  • mozgáskoordináció - egyensúlyzavar, alsó végtagi gyengeség, bizonytalan járás, szédülés, merev, görcsös izmok
  • érzékelési zavarok - égő, bizsergő érzések, indokolatlan fájdalmak
  • beszéd problémák - lassul, ritmusa változik, érthetetlenné válik
  • általános fáradtság, ami aktivitástól függetlenül jelentkezhet és tejes képtelenséget is okozhat az önellátásban, egyik leggyakoribb tünet
  • vizelet- és széklettartási gondok
  • szexuális életben csökkent libidó, impotencia fordulhat elő gyakran
  • mentális zavarok - gyengül a koncentrációs képesség és a rövidtávú memória
Tünetei és lefolyása alapján több típusba osztható:




Relapszáló-remittáló szklerózis multiplex ( RRSM)



A leggyakoribb forma: a frissen diagnosztizált SM-es betegek 65-80%-a tartozik ebbe a csoportba. Az RRSM betegeknek lehetnek relapszusaik, amelyek után többnyire részben vagy egészében helyreáll az eredeti állapot. Ezt követően hónapokig vagy évekig tartó nyugalmas állapot következhet. Két relapszus között eltelt idő egyénenként változik, de a közti időszakban a tünetek nem fokozódnak.



Primer progresszív szklerózis multiplex ( PPSM)




Jóval ritkább; az SM-es betegek kb. 10-15%-ánál figyelhető meg. A PPSM betegek állapotuk lassan induló, de folyamatos rosszabbodását tapasztalják kezdettől, ami egy idő után szünetelhet, máskor hónapokon vagy éveken keresztül folytatódhat.





Másodlagosan progresszív szklerózis multiplex (SPSM)

Lehet az SM egy későbbi fázisa az RRSM-t követően. Az SPSM betegeknek lehetnek időnként relapszusaik, de tüneteik egy része tartósan megmarad, remisszió nélkül. A betegség késői fázisában az állapot egyre kifejezettebbé válik.






Progresszív-relapszló szklerózis multiplex (PRSM)

A betegség legritkább formája, az összes SM-es alig 5%-a tartozik ide. A PRSM betegeknél a diagnózis felállítását követően egyenletes rosszabodás tapasztalható. Lehetnek emellett relapszusaik is, amelyek után az eredeti állapot gyakran nem áll helyre.


A diagnózis felállítása sokáig eltarthat, a fentebb is említett széles spalettájú, változó intenzitású tünetek miatt. Az egyik legfontosabb vizsgálat az MRI (mágneses magrezonancia), ennél a képalkotó módszernél ( izotópos anyaggal is történik ) láthatóvá válnak a gyulladásos gócok, még ha az illetőnek nincs is tünete. Emellett gerincfolyadékból tenyésztést és az ingerületvezetésre VEP vizsgálatot végezhetnek illetve a neurológiai vizsgálat eredménye is fontos. Minimum 2-3 eredményből lehet csak diagnózist felállítani.



Kezelésre is egyre szélesebb körű lehetőségek állnak rendelkezésre. Természetesen a típustól, tünetektől függően javasol az orvos terápiát. Aktív shub esetén akár szteroidos lökéskúra is szóba jöhet. Immunmodulánsok, immunszupresszánsok, tabletta, injekció, infúzió, őssejtterápia, stb. ma már rengeteg megoldás van. Kutatások kimutatták, hogy a látszólag inaktív fázisban is zajlik a központi idegrendszer károsodása. A kezelések célja a romlás csökkentése, a shubok közötti időszak meghosszabbítása, hogy még kevesebb károsodás érje az immunrendszert, az életminőség javítása.
Sok olyan fiatal emberrel találkoztam, aki elutasította a kezelést pedig 20-30 évesen már nem az első shubját, bénulását voltak kénytelenek szteroiddal kezelni, nem csökkentette aktivitását, mínusz fokokban maratont futott, hegyet mászott, gőzfürdőkbe járt. Saját bevallása szerint: SM-em van, ki nem szarja le!, aztán pedig értetlenkedik, hogy a kórházban nem foglalkoznak vele, miután elutasította a kezelést.

Ami szerintem lényeges:
  • Először is agyban kell helyretenni a dolgokat, megérteni, hogy ez az állapot az esetek legnagyobb százalékában részleges vagy teljes életmódváltást követel, terapeuta, pszichológus, agykontroll, ( kinek mi jön be ) segítségét is lehet kérni a feldolgozásához, vannak önsegítő csoportok, a FB-on is egymásra találnak a hasonló problémájú emberek.
  • fontos nagyon, a mindennapi életben is az aktivitás megőrizni. Úgy mondják, hogy egy olyan 80%-ra érdemes visszavenni az aktivitásokat, sportokat, amennyiben nem okoz így gondot, azonban ha ez sok, akkor még lejjebb kell vinni. A fiziko- és pszichoterápiák, BEMER-, Vargha-terápia, gyógytornák is segíthetnek, könnyű, mérsékelt megterheléssel járó sportok, testmozgás, amit könnyedén, jó közérzettel tud az illető végezni ajánlott, úszás, lovaglás, kíméletes torna. Én EMS-re ( elektromos izomstimuláció)  jártam, járok, ami 2-3 naponta egy 20 percet igénylő elfoglaltság de 2 órányi kondizást helyettesít és jó kis izomlázat lehet tőle kapni 😊 💪.  Illetve nagy paleo-mozgást kedvelő barátnőmmel hetente 2 órát gyalogolunk (na akkor nem kell aggódnom, hogy nem lesz meg a napi 10000 lépés 😉 ), a szomszéd faluban van a bolt, onnan is gyalog járok haza. Mindenkinek rá kell találni a neki megfelelő mozgásformára és figyelni magát, hogy mennyire megterhelő számára és megtanulni mikor kell leállni, pihenni.

  • kellő mennyiségű és minőségű alvás. Időben lefeküdni, relaxációs tréning, stb. akár napközben is sziesztát beiktatni.

  • alkohol, kóla, kávé, egyéb stimulánsok kerülése.

  • stresszmentes életmód, mind testi, mind lelki oldalról - könnyű mondani 😀 -. Egy-egy shubot simán beindíthat egy erősebb edzés, napozás, terhesség, vizsgadrukk, egy átmulatott éjszaka. Magyarországi nyaralásokkor nálam rendszerűen kopogtat.

  • tartózkodni a szervezet felmelegedésétől: azaz szauna, szolárium, napozás, gőzfürdő, termálvíz, forró ülőfürdő, túlzott aerob mozgás kilőve ( természetesen egyénre szabva de az érinettek nagy százalékánál a meleg gondot okoz- rosszabb lesz az ingerületvezetés, és fokozódik a gyulladás), kb az SM-ben szenvedők 80%-a tapasztal kellemetlen tüneteket meleg hatására de van akinek kifejezetten jólesik . 

  • étrend - ez megint egyéni ,aki az orvos utasításait követi, annak javasolják a zsírok kerülését,olajok fogyasztását, inkább csak száraz, csirkehús, ligetszépeolaj, stb - rég volt már, nem mindenre emlékszem 😀. Én most a AIP-paleo vonalon hiszem el a gyulladáscsökkentést, ami abból áll, hogy kerülöm a hidrogénezett, transzzsíros, omega6-ban túlsúlyos növényi olajokat, magvakat, tehát zsírral főzök mindent, eszek mindenféle húst és belsőségeket (disznót próbálva visszaszorítani - ő a leggyulladáskeltőbb állítólag) meg még egy pár megszorítás. Így jól érzem magam,aktívabb vagyon, nem akarok egy porszívózás után kidőlni. Pár hónapja (2017.08.) rátaláltam a Wahls protokollra, a kifejezetten SM-esek részére kialakított paleo ketogén étrendre, azóta azt követem, még több pozitív változást tapasztalva.

  • vitamin- és ásványi anyag kiegészítés: fontos nagyon. D-vitamin szedni és szintet nézetni, C-vitamin nálam napi min. 1500mg megy, shub esetén 4-6 gramm, nem retard egyszerre (neurológus ajánlotta), multinak a Lenkei féle erősből szedek 4-6-ot, attól függően, hogy eszembe jut-e (bocsi, de lyukas az agyam 😈), ásványi komplex, szintén Lenkei féle, B-komplex, néha plusz Ca, Mg. Az omega3, mint nagyon fontos gyulladáscsökkentő,  van aki napi 1 gramm bevitelét is ajánlja EPA-ból.
Nagyjából ennyi ami most hirtelen eszembe jutott de nagyon sok mindent lehet már találni erről az állapotról a neten, terápiákból, kezelésekből szinte évente jönne ki újak. Egyszer talán meglesz az ellenszere is, a kutatások elég kecsegtetőek. De addig is arra oda kell nagyon figyelni minden kedves SM-barát kisfiúnak és kislánynak, hogy ne rombolja le totálisan a szervezetét olyan szintre, ahonnan nincs visszaút, hiába lesz esetleg 15-20 év múlva az SM gyógyítható.
Minden sorstársnak nagyon kellemes, problémamentes világnapot!

Akit érdekel a diétás megközelítés:
https://www.facebook.com/groups/1981925805375674/





2017. május 29., hétfő

FERMENTÁLT KÁPOSZTA

Diétám kezdetén, amikor kb. a kéz- és lábujjakon meg lehet számolni a fogyasztható élelmeket, igyekeztem minden lehetőséget megragadni. A fermentált zöldségek nagyon hasznosak a bélflórának is. Hasónszőrűek közül még lehet kombuchát, vízi kefirt, savanyú káposztát fogyasztani, illetve bárminemű zöldséget fermentálva. Ami nekem legjobban bejött az a káposzta. Sok oldal közül a savanew.blogspot.ch nyerte el a tetszésemet, ennek alapján gyártom azóta is a káposztát.
Sok hozzávalót nem igényel.

Nem árt azért beszerezni a fermentálás tárgyát, azaz jelen esetben a káposztát, nagyobb üveg, ( nem himalája, nem jódozott), ecet, szűrt víz, nehezék.

Az eszközöket ecettel (10%-os) átmosom, majd alaposan leöblítem. Szűrt vizet (klór és fluorid mentes) használok de a forralt és szobahőre hűtött is megfelel ( tilos meleg vizet használni, mert elpusztulnak a hasznos baktériumok ). A tejsavas erjesztés során a baktériumok folyamatosan szaporodnak, amíg megfelelőek a körülmények, azaz meleg, nedves és sötét hely, tökéletes a spájz egyik polca, ahol nyugiban van de mégis mindig eszünkbe jut mikor elmegyünk mellette. Ha nem tudjuk a megfelelő körülményeket biztosítani, hosszabb idő kell a fermentálódás végbe menéséhez.

A káposztát megmostam és négybe majd 1-3 mm-es szeletekre vágtam. (gyümölcsöknél és édesebb zöldségeknél kell vigyázni, mert ha túl apróra vannak vágva a tejsavas erjedés könnyen átmehet alkoholosba). Kicsit megsóztam (lehet ízlés szerint egyéb fűszereket is használni, én csak így simán szeretem a legjobban), majd 5-10 percig gyúrni kéne, hogy levet eresszen, én 2-3 percig nyomkorászom csak ( nem is lesz leve igazán 😉). Ezért sósvizet készítek felöntéshez ,1 literhez 1 evőkanálnyi só. Indításhoz előző kultúrából maradt levet is lehet használni.

Az üvegbe szuszakoltam a káposztát, felöntöttem a szobahőjű sós vízzel, ellenőriztem, hogy ne maradjon levegőbuborék a víz felszíne alatt, a  káposztaszálak között (akár döngölőt is lehet használni).
1-2 ujjnyi szabad hely kell az üveg szájáig, hogy a folyadékváltozás nem a spájz eláztatását jelentse, érdemes egy tálkában tartani az üveget. Később pedig ha lecsökkenne a folyadék szintje sós vagy szűrt vízzel pótolható.

Mivel a fermentáció oxigén nélkül, anaerob környezetben megy végbe, fontos figyelni, hogy a zöldségek mindig víz alatt legyenek. Légmentesen zárható, kotyogóval ellátott üveg a legjobb de sima böfisüveg is megteszi de akkor naponta meg kell lazítani a tetejét, hogy távozhasson a termelődő CO2.

Tárolható akár szekrényben is, vagy a szobában letakarva, a lényeg, hogy sötétben és szobahőmérsékleten legyen.

Naponta érdemes lenyomkodni a buborékok eltávolítása végett és tiszta eszközzel kivéve belőle kóstolni. Ha megfelelő ízű, hűtőbe rakni, az erjedés lassítására. Nekem 4-5 nap után már ízlik.


Én a káposztát egy jó nagy üvegbe szoktam tenni, tetejére belekényszerítek egy műanyag tetőt, majd egy kisebb böfisüveget feltöltök sós vízzel és ezzel nyomatom le, naponta ezzel szuszakolom egyre összébb a káposztát, hogy a keletkező buborékok kijöjjenek a vízből, illetve ha szükséges ezzel pótolom a hiányzó vizet. Ráhajtom a tetejét gumigyűrű nélkül, így tud távozni a szén-dioxid.

Kellemes fermentálást és jó étvágyat!

















2017. május 26., péntek

GESZTENYEPÜRÉ

Tegnap nem volt kedvem sütirecepteket bújni de mégis akartam valamit adni a családnak vacsi utáni desszertnek. És eszembe jutott....valamelyik héten vettem ( már nem emlékszem, hogy az Aldiban vagy a Lidl-ben) gesztenyét. Zacsis verzióban, aranyosan ráírva, hogy tisztított és főtt gesztenye. Na de, hogy fogom szétválogatni a tisztítottat a főttől? 😉 
A vacsi úgy alakult, hogy a Fütyis hazajövén a fociból ( kivételesen a feje, karja, nyaka sem égett le, viszont a focimez és a focizoknó közötti részt nem kenették le vele, ezért úgy néz ki a csemege, mintha piros térdvédő lenne rajta), kitalálta, hogy már rég tüzeskedett és eljött a nyársalás avagy a csurdítás ( a fennkölt Zember szerint ez szalonnasütés ) szezonja, azaz én sütögetem a szalonnát, készítem a többieknek a kenyérkéket, ők meg megeszik, miközben egyre nagyobb tüzet csinálnak.
Ja, a gesztenyére visszatérve.....
Megragadtam hát a bibliát, mármint a paleósat, azaz Posta Reni szakácskönyvei közül a Pénztárcabarát paleolit ételek hedonistáknak és fellapoztam a gesztenyepürét ajánló oldalt.


Nem tudom, ki mennyi gesztenyepürét bír megenni együltő helyében. A recept egy kilóra szól 2 adagra, azaz 4 emberre. Én negyed kilóból csináltam, négyen ettünk és még maradt is egy kicsi.
Szóval, az aprítóban ledarált gesztenyét, esetemben 250 gramm egy lábasban (lehetőleg vastag aljú, hogy le ne égjen) összekevertem egy fél rúd vanília kikapart magjával ( vagy 1/2 mokkáskanálnyi) és 125 ml kókusztejjel, nekem így is jó de akinek kell lehet hozzátenni 2-3 evőkanálnyi eritritet. Egész kis tűzön, lefedve 20 percig főztem. Utána krémesítettem botmixerrel ( nagyobb adag esetén turmixgép is szóba jöhet ) és hűtés után fogyasztottam. Kókuszreszelékkel megszórható. Én nem rajongok a kókusz ízéért, így natúrban fogyasztottam, hab nélkül, magának a masszának nem volt kókusz íze. Paleósok rakhatnak bele mazsolát, aszalt gyümölcsöt vagy épp süti-, torta tölteléknek használhatják.


Jó étvágyat!


2017. május 25., csütörtök

SZŰZÉRMÉK SÜLT RÉPÁVAL, MEDVEHAGYMA PESTÓVAL

Nehezen jött ma össze az ebéd, még a gondolkozás is. Annak ellenére, hogy ünnep van -mennybemenetel - óracsörgésre keltünk. A Fütyisnek három napos focitábora van, amit értelmes időben nem is lehet kezdeni. 8 után már sorba kellett állni ( ez a Zember dolga, hisz ő akar ügynöke lenni  a majdani csodacsatárnak 😉 ), hogy feljegyezzék a  gyermeket. Úgy tűnik a foci elég olcsó szórakozás itt ( más szervezetek ennyiért csak egy napig tartják megfigyelés alatt a kölyköket, na jó ebédet is kapnak), a kisebb itt három nap megy, kapott fociszerkót, labdát és még ebéd is lesz. Az, hogy fogyaszt e majd belőle az a jövő zenéje, itt igen odafigyelnek arra is, hogy mindenkinek jó legyen, külön kiemelik, hogy disznómentes lesz az étkeztetés. Azért szerintem lesz ott elég kismalac 😊.
Hát itthon, disznóság lesz ebédre, méghozzá szűzpecsenye. Anyu a múltkor megvádolt, hogy sonkát használtunk a szűz helyett az ebédhez, remélem most, hogy eredeti kiszerelésben is látja, talán elhiszi, hogy a szűzérmét nem sonkából csinálom 😀.

Szóval, nyakon ragadtam kb. 1 kilónyi szűzpecsenyét és mosás, tisztítás után felszeleteltem másfél centi vastag érmékre. Fűszereztem: , kurkuma, fokhagymapor. 2-3 evőkanálnyi zsírt (szalonna- kókusz volt) felforrósítottam egy mélyebb serpenyőben, majd ezen az érmék mindkét oldalát hirtelen megpirítottam, felöntöttem 1 dl húsalaplével (most nem felejtettem el, hogy mindig van a hűtőben 😉), tettem még hozzá 8-10 cikk aprított fokhagymát, borsikafüvet és rozmaringot, 1 szál felkarikázott póráhagymát. Fedő alatt, épphogycsak lángon, főztem még nem tudom meddig, mert kb. itt tart a folyamat. Ezt majd később megírom.


Egy adag ( 100-150 gramm húsos szalonnát felszeleteltem (3mm-es szeletekre ) és egy kanál disznózsíron lesütöttem. A husi kb 1,5 órát főződött, majd miután a szalonnát leszűrtem, a serpenyőből kiöntöttem a zsírt, a maradék kb. 1 evőkanálnyi zsíron a szűzérmék mindkét oldalát megpirítottam pár másodperc alatt, félretettem. A zöldséges, fűszeres levet amiben főtt botmixerrel homogenizáltam, majd 5-6 perc alatt tűzön besűrítettem, 1 teáskanálnyi tápióka liszttel ( opcionális). A husikat visszatettem a szószszerűségbe, leszámítva, amit Anyu fog enni, mert ő kijelentette, hogy nem eszi meg az ilyen szószt ( bár paprika és bors nélkül csináltam, sok zöldfűszert is használtam hozzá és összemixeltem de alapjaiban olyan, mint amit ő csinál a saját húsához.... de mindegy, nem kell, hogy szeresse az "én hülyeségeimet", ahogy kifejezte magát).


A pestóhoz összeturmixoltam 150 gramm medvehagymát, 50 gramm fenyőmagot,  100 gramm olivaolajat és 50 gramm grana padanot ( AIP-ozók a hagymát csak olajjal kikeverve fogyasszák, esetleg kókusztejjel lágyítva). Így ez egy jó nagy adag lett, egy negyed literes üvegecskével, centis olivaréteggel elfedve hűtőbe került későbbre).






A sültrépa nem jött össze, ugyanis alig volt vagy 8 darab, amiből talán ha egy ember jóllakhatott volna. Így inkább hozzávágtam az undok szomszédhoz😀, nem igaz, arra nem pazarolnám a répát, tehát hozzávágtam még egy negyed fej karfiolt, 1 cukkinit, 1 fej échalotte-ot ( a nem lila, nem vörös hagyma, egyszer ennek is rájövök a magyar nevére), 1 szál póréhagymát, 4-5 cikk fokhagymát és egy édesburgonyát. ztam, kurkumáztam, kakukkfüvet szórtam vagyis inkább öntöttem rá és egy forró serpenyőben, 3-4 evőkanál zsiradékon 5-6 percig pirítottam, majd tepsibe (olyan egységbe, amiben kényelmesen elfér szétterítve) borítottam és fedő hiányában egy ugyanakkora tepsivel lefedve, légkeverve 200 fokon 20 percig sütöttem, borítás nélkül még 12-15 percig 190-re visszavéve a hőt, hagytam a sütőben.




A végén minden a tányérra, majd a pocinkba került, húsból ez inkább egy 5 fős adag. Ja, a brokkoli, a Serdülőnek készült párolva ( ezúttal tökéletes lett anya - mondta de azért egy fej nem csúszott le neki, így jutott nekünk is).


Jóétvágyat és kellemes hétvégi pihenést mindenkinek!






2017. május 23., kedd

REGGELI AIP-RA, PALEÓRA HANGOLVA

A reggeli egy érdekes kérdés megint. Élete során biztos, hogy mindenki hallott már rengeteg reggelivel kapcsolatos "örök érvényű" és megfogadandó tanácsot. Mint például:
  • reggelizz úgy mint egy császár, ebédelj úgy mint egy király és vacsorázz úgy mint egy koldus!
  • ne egyél semmit reggel 10 előtt!
  • csak gyümölcslevet igyál!
  • csak gyümölcslevet ne igyál!
  • tejet kell péksüteménnyel!
  • csak tejterméket és glutént ne egyél!
  • minimum 16 órát kell éhgyomorra lenni!
  • legyen 600 kalória!
  • annyit egyél, amennyi jól esik!
  • legalább egy órát várj a reggeli kávéval!
  • 450 kalóriánál ne legyen több!
  • mindig ugyanabban az időben étkezz!
és még lehetne sorolni a végtelenségig.
Én szívesen reggelizem. Fütyis van, hogy nem akar, van hogy benyom egy fél literes epres ivós joghurtot, szilárdabbra  reggelente nagyon ritkán lehet rábeszélni. Serdülő nem válogat sokat egy szelet Gruyére, egy szelet kenyér, 1 főtt tojás. A Zember az akivel nehéz zöldágra vergődni, szerintem még egy éve is képes volt egy kávéval a gyomrában elmenni dolgozni, ahol vagy ebédelt vagy nem, aztán 6 órakor elviselhetetlenül (és) éhesen hazaállított, vacsi, majd 11 körül még egyszer.

Na, ezt kiküszöbölendően kötelezővé tettem a reggelit, mindegy mit és mennyit csak egyen, ami előfordul, hogy egy doboz, BIO paradicsomlé. Azért főleg most, hogy ilyen "egészségtudatos" (meg kell majd néznem mit is jelent pontosan 😉) vagyok próbálok egészségesnek mondott élelmeket elé rakni ( nem hiszem, hogy egy vegán, egy fényevő, egy "kiegyensúlyozott, normál" táplálkozást követő is ezeket gondolná annak ). De hát diétája válogatja. Nem hiszem, hogy a paleó a válasz az életre, a világmindenségre, meg mindenre, hisz az 42 😉, de jól érzem magam tőle, energikusabb, lendületesebb vagyok, a vérzsírjaim a tökéles szintre mentek vissza, folyamatos evés mellett lefogytam és mindegy mit és mennyit eszem tartom a súlyom. Ennyi.
Néhány nálunk reggelire fellelhető élelem: 


grillcsirke comb gyümölcsökkel (AIP esetén bőre nélkül, zöldséggel is lehet)




Sonkába csomagolt főtt tojás, spárga, kurkumával, metélőhagymával ( paleo)


Granola ( https://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/granola.html )



Fejes saláta, rukkola, eper, lilahagyma, menta saláta citromos olivával nyakonöntve





Paleos bundáskenyér


Házi csirkemellsonka kurkumás, paprikás forgatással ( paprika nemAIP )
https://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/sonkapres.html )

 Házi csirkemellsonka salival, pici ementáli sajttal, paradicsommal (utóbbi 2 nem AIP )


Hagymás, szalonnás sült tojás bazsalikommal, petrezselyemmel, gruyere-rel ( paleo )


Rántotta ubival ( paleo )



Házisonka, főtt tojás, bazsalikom , lilahagyma, ementáli (paleo )


Kurkumás cukkini bacon-nel, zöldfűszerekkel




Avokádókrémmel töltött fodroskel és garnéla




Saliverzió


Fasírt 





2017.11.20. Mióta a Wahls Paleo Plusz étrend ajánlásait követem a reggeli nagyrészt elmaradt az étkezéseim közül, a 12-16 óra éhgyomorra maradás miatt. Eleinte aggódtam, hogy én aki mindig reggeliztem nem fogom bírni a 16-ot de ha a kellő adag zöldséget elfogyasztom vacsorára simán bírom délig evés nélkül. Amikor paleosport ( Katy Bowmann - https://www.facebook.com/NutritiousMovement/ ) kedvelő és gyakorló barátnőmmel gyalogolni megyünk egyszer egy héten, akkor szoktam egy turmixot meginni, hogy ki ne fogyjon belőlem a szufla.


Szokásos reggeli bogyós aminosavakkal turbózva


Jóétvágyat, szép napot!

2017. május 21., vasárnap

KENYÉR

Diétám előtt eléggé kenyeresnek voltam mondható, tojást, virslit, főzeléket megsem bírtam volna enni nélküle. Aztán, az AIP első pár hetében kiderült, hogy nem is a kenyér, az ami nélkül "nem tudom, hogy lehet élni", hanem a tojás, azért csak sikerült valahogy 😀. Érdekes szitut hozott, amikor a család kitalálta, hogy nyársaljunk 😉. Gondoltam esetleg rögtön lehetne a számba csurgatni a szalonnadzsúszit de aztán lemondtam a forró zsírt a nyelvre programról. Sütöttem egy fej édeshagymát, egy főzőbanánt és a maradék sültszalonnával szépen befalatoztam.


Azt kell mondanom, ha van szalonna, mindegy milyen formában, nyersen, sütve egész nap is elvagyok rajta egy kis gyümölcs vagy zöldség kíséretében.
A kenyérfogyasztást, paleósként élve azzal lehet magyarázni, hogy kényelmi termék, azaz baromira nem kell de ha minden kötél szakad és feltétlenül kenyérre van szükség (utazáshoz, főzelék mellé) akkor van olyan paleós alapanyag, amiből össze lehet hozni egy utánzatot. Bár ez szerintem magyaros kifogás-nyafogás, hisz szinte csak a magyar ételek között találni kenyérigénylőt, nem is keveset és bár látszólag életmódot és étrendet vált az illető, de a kenyér és az ilyen-olyan sütiátiratok mindig előkerülnek. Néhány internetes oldalon szinte csak péksütemények paleós változatai láthatóak.
Lehet, hogy az AIP miatt, (ahol a kókusz-, nyílgyökér-, konjak- és moderációval a tápiókaliszt a megengedett, amiből ugye igen kicsi az esély, hogy változatos és étvágygerjesztő péksütemények lennének készíthetőek - hosszabb távon teljesen el lehet tőlük szokni) de számomra nem létkérdés a pékáru. Vendégség esetén azért mindig csinálok valamit vagy a családnak időnként (bár ők nem értékelik túlságosan paleós próbálkozásaimat) de ami marad, 1-2 darab, szelet kivételével, megy a fagyasztóba.
Talán hét elején csináltam desszergolyót ( http://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/desszergolyo.html ), abból vettem ki most, hogy Anyu jött vagy 8 darabot, ma esti desszertnek az epres tekercsből fog kapni 2 szeletet ( http://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/epres-tekercs.html ) és még mindig marad a fagyasztóban belőlük.
A kenyérhelyettesítést leginkább a család finomított cukor és -lisztfogyasztásának csökkentése miatt próbálnám erőltetni, nem túl nagy sikerrel.
Több próbálkozásom is csúfos kudarcba fulladt.
Egyik nagy csalódás a legfinomabb szafis paleo pihe-puha zsemle, pöttyről-pöttyre követve a leírást (7 hozzávaló) is csak ezt az alien-séget sikerült összehozni belőle:


Másik ilyen  próbálkozás az ünnepi paleó kenyere (14 hozzávaló). Azért csak szafissal próbálkozom, mert itt csak az ő termékei vásárolhatóak egy német oldalról, dupla áron. Egyszer rendeltem egy pár fajtát, azóta sem sikerült elhasználnom őket. Alig várom, hogy hazamenve az Anya- és éléskamrás liszteket kipróbálhassam, csak jókat hallottam róluk. A SZF termékekről is csak jót lehet olvasni az oldalán de az biztos, hogy ott moderátor vizslatja be, hogy kirakják-e az oldalra.
Maga a kenyér, immár 4. ilyen márkájú sütés közül az első, ami sikeres volt. Legalábbis, mint kenyér kinézetre, olyan, sajnos az útifűmaghéj eléggé érezhető, mind állagában, mind ízben (én nem rajongok érte), a Zember megette de nem örömmel, szerinte ez csak kényszermegoldás és hiányzik a kenyérség belőle. A Serdülő szerint okés. Tehát megy a fagyasztóba és nagy szükség esetén örömmel fogok üdvözölni 1-1 szeletet.


Mai alkotásom - nem adom fel amíg nem találok egy a család részéről is elfogadott kenyeret 😎 -
 Julcsee https://julcseeka.com/2015/02/16/naturestore-paleo-kenyer/  kenyere. Bár itt sajnos megint bejött az engem elrettentő mértékegység, az evőkanál. Biztos velem van a hiba de én tudok 1 evőkanállal, egyszeri kanalazással 8 vagy akár 24 gramm lisztet is kimérni. Azért nekiduráltam magam és összekutyultam a recept egyik verzióját.

4 tojást csomómentesen összekevertem
9 púpozott evőkanál manióka liszttel,
1 teáskanál C-vitaminnal,
1 teáskanál szódabikarbónával,
csipet sóval,
1 evőkanál kókuszolajjal
0.5 dl vízzel
önthető, mégis sűrűbb, nehezebb tészta állagúra. A szilikon formában hagytam kicsit állni, hogy bubis legyen és 180 fokos, előmelegített sütőben 50 percig sütöttem.

Sajnos, mivel nem találtam első nekifutásra a formám fém, tartókeretét, anélkül sütöttem, a tészta szétnyomta a szilikont és ahol emiatt vastagabb lett a kelleténél ott nem sült át rendesen egy része de ezt már csak kihűtés, szeletelés után láttam. Ja, igen, mert ( ahogy Safranek is mondaná: ) mint közismert...a rezisztens keményítőt tartalmazó ételeket nem szabad melegen fogyasztani, mert akkor tömény szénhidrát lesz és a vércukorszinted az egekbe, a hasnyálmirigyed meg szívlapáttal hátba vágva.
Eredmény: a Serdülő, Anyu kifejezetten kedvelte, a Zember szerint, ha majd egyszer meg is sütöm rendesen, akkor egész kenyérformára fog hajazni. Tehát 1-2 hét múlva, mikor ebből kifogytunk, megpróbálom újra, hátha lehet fokozni a sikerrátáját.


Remélem pár hónap múlva sok új lisztfajtám lesz, amivel tudok kísérletezni 😅.

2017.08.06. Eljött az idő, hogy nyaralásból hazatérve, az újonnan megszerzett Éléskamra Paleós lisztkeverékeimmel kísérletezhettem. A mellékíz nélküli lisztkeverékre esett a választásom, estére nyársalás volt betervezve, amihez ugye nem árt a kenyér. Maga a recept igen egyszerű, a zacsin feltüntetett pár anyagot, mint tojás, citromlé és víz elegyítjük a lisztkeverékkel, 10 perc várás után mehet is a sütőbe. Az eredmény egy nagyon jó illatú, állagú és ízében is elsőrangú kenyérke. Sajnos együltő helyben megevős 😋 verzió és csak 5 zacsival rendeltem 😕. Eddig ez a no. 1.



Jóétvágyat és jó próbálkozásokat!

2017. május 20., szombat

BALZSAMECETES SZŰZÉRME ZÖLDSÉGEKKEL

Anyu érkezik hozzánk egy pár hétre, gondoltam ennek örömére valami nem annyira hagyományosát készítek. A szűzérme, azaz filet de mignon egy nagy kedvenc Serdülő köreiben, a húsfondüt ( http://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/fondue.html )  is abból szereti , sőt még a Zember sem veti meg. Fütyisnél sosem lehet tudni, hogy mi az amit aktuálisan hajlandó bevinni a szervezetbe. Sőt, mivel ma meccse is volt, utána grillezéssel, így biztos, hogy közelébe sem megy az asztalnak.
Szokás szerint nem találtam meg a receptet, amit szerettem volna, így improvizáltunk. ImprovizáltUNK, így többes számban.... nem tudom mi üthetett a Serdülőbe de takarítani is segített, az ebédet pedig önállóan csinálta, némi rásegítéssel.

Szóval, a szűzérmét (négyünknek elég volt egy nagyobb de nem voltunk nagyon éhesek -mind elfogyott) tisztítás, mosás után elhelyeztük egy a sütőt kitöltő tepsi közepén. Olivaolajjal meglocsoltuk, ízlés szerint fűszereztük, esetünkben volt ( a Serdülőt ifjúbb korában nagyon meghathatta "A só" című mese, mert igen nagy barátja és mástól sem sajnálja, jelen esetben a malackától), kurkuma, kicsi bors. mindkét oldalát bemasszírozta vele, majd az elvékonyodó részét aláhajtva, jóképű, egyenletes húshengerré formázta, szalonnadarabok és rozmaring ment a tetejére.
Zöldségnek felaprítottunk egy kis maradék csiperkét (ketté), egy cukkinit (5-6 mm-es karikára), két szál póréhagymát (1-1,5cm vastag), egy fej lilahagymát (2-3 mm), 5 szál sárgarépát (centis). Fűszerként mentek az előbbiek, olajozás, plusz egy kis wakame.
Előmelegített sütőben, 200 fokon 40 percig hagytuk, hogy a hő tegye a dolgát.


4ek balzsamecetet és 2ek mézet egy teflon edénykében pár perc alatt óvatosan összemelegítem, hagyom sűrű szósszá redukálódni (Ez nem AIP).
Pár perc pihentetés után a húst felvágom és a zöldségekkel tálalom.


Délután nyomom a blogra a képeket, mutatom anyunak, milyen jól nézett ki a sütőben a kajcsikezdemény, elemezzük milyen zöccséget kell beírni a felhasználtakhoz, erre ő:
-Gomba, hagyma, répa meg valami sonka....
-Mi van? Milyen sonka? EZ SZŰZÉRME VOLT!!!!!
-Á, nem, az nem ilyen.
Szóval, nem tudom mit ettünk ebédre 😉 de finom volt.

Jóétvágyat!

2017. május 18., csütörtök

KÉNYSZER

Volt már olyan nektek, hogy akartatok valamit de nagyon és lehetőleg azonnal? Velem gyakran van ilyen. Egyszerűen csak rátör az érzés a Zasszonyra és nem hagyja nyugodni, olyankor is eszébe jut, amikor egész máshol jár. Kicsi, apró szúként rágja a belsőjét és nem hagyja, amíg el nem éri, amit akar. A nyaralások tervezésekor szokott ellepni ez az érzés. Általában a Zember javallja, hogy találd ki, szervezd meg és foglald le! Na, ilyenkor 5-6 óra gyors kutatómunka és meg is van a cél, aztán a Zember elé táratódik a lehetőségek tárháza, hogy válasszon az 5-6 preferált szállás közül és teljes a csalódottság a jó, majd megnézem de nem most válaszra. Aztán másnap is, harmad- és negyed nap is addig zaklatódnak a kedélyek és a Zember, amíg végül, hogy szabaduljon, rábök az egyik lehetőségre és akkor a kis Kényszer megnyugszik (bár még lehet egy fél év is van a teljesülésig) és visszahúzódik a vackára elégedetten, amíg újabb dolog nem kerül az akarom de nagyon és lehetőleg azonnal központba. Szerintem, azért van ez mert gyerek koromban nem voltak valami tehetősek az ősök, így nem volt fölösleges, haszontalan holmi nálunk. Hiába vágytam Rotring ceruzára vagy szép moncsicsire, pax tollra. Volt sok ceruzám, kínais moncsicsim és tollam is csak nem pax. Valszeg most, hogy a Zembertől megkapom vagy megvehetem magamnak a vágyott hülyeségeim nagy részét, meg is teszem és tök boldog tudok lenni, még ha csak egy fakanálról is van szó, amilyen már amúgy is van.
Lehet, hogy nem jó de a kölyköknek is igyekszünk az ésszerűség keretein megadni amire vágynak.
Szóval, tegnap megint jött Kényszer.... hajnali fél hatkor. Hát, miután arra ébredtem, hogy nem alszom, elkezdtem gondolkozni, hogy mi az, ami nem hagy nyugodni, mi is kell nagyon és lehetőleg azonnal? Egy pillanat alatt be is ugrott a kép, lila-sárga színben. Szappant kell csinálnom. Na, de fél hatkor? Meg azért ez nem egészen így működik. Most nem is akarok szappant ( de igen ),hisz már csináltam 4 adagot, jut minden tanárnak évvégére, meg nyárra hazamenetelkor a családnak, barátoknak.
De hát, ha kell, akkor nincs mit tenni...
Eleresztettem a családot reggel a dolgára és nekiültem megírni a receptet. Minden szép és jó volt, amíg ki nem derült, hogy nincs annyi kakaóvaj itthon, amennyit a recept megkíván. Nem baj, szépen átszámoltam a receptemet, nem is kell nekem olyan sok szappan, elég lesz 2/3-nyi adag is. Minden happy. A lila részt mint CP-s levendula képzeltem el a sárgát pedig bele mintaként glicerinszappanból. Ja, hogy nincs itthon az sem? Oda se neki, majd rendelek. De, hát az vagy egy hét mire megjön, Kényszert nem lehet annyi időre félreállítani, mondván légy türelmes. Tehát, marad a levendulás szappanka, majd a színekkel játszunk. Ja, még a lila pigment sem jött meg? Nem baj! Van kék meg piros, olyan lilát fogok rittyenteni belőle, hogy a levendulák elsápadnak az irigységtől. Szépen elő is készítettem mindent, bekevertem 4 féle lila-kombinációt (volt ott rózsaszíntől, világosbarnától, hupikékig minden ) .  Lehet mégis csak megkéne várni a lilát? Á, nem, jó ez így! Most még csak az illatot sem felejtettem ki. Ez pedig jó jel! Szépen lehűlt a levendulafőzet. Beöltöztem, cipő (extrakétbalkezeséskétballábasként fokozott óvatosság), gumikesztyű, szemüveg, szájmaszk (Fütyist bírom nagyon, a múltkor pont jött le a szobájából, mikor szappanoztam, meglátta rajtam a maszkot, egyből nagy levegőt vett és vissza is tartotta....és nem tudta elmondani amit akart 😍).  Szóval, minden kész, veszem elő a lúgot, kimérem....épp csak 30 grammal kevesebb a kelleténél.... Gondoltam itt már tényleg fel kell adni, szépen összerámoltam a cuccokat és szappan helyett az ebédfőzésnek álltam neki.
Ebéd után jóllakottan Kényszer is visszatért, Van drogéria a városban - súgta. Így hát az ebéd utáni sziesztára fittyet hányva, bekísértem a kölyköket a városba (önvédekezni járnak - már nagyon megy nekik, bármire keresem a felelőst, a válasz: nem én voltam 😉) és beszereztük a lúgot. Itt bevezetik az embert egy nagy könyvbe, igazolni kell a személyét, épp csak hogy kiselőadást nem tartanak. Hazatérve, hogy megoldódott a lúgkérdés, Kényszer nagy megelégedésére megcsináltam a szappant is, azóta ismét nyugi van 😌.
Ma a teljesség kedvéért a lila pigment is megérkezett...
Holnap jön a szappanbontás és a fényképekek a lila ötven árnyalatáról...

2017.05.19. Megint 5 után keltem, alig vártam, hogy kiszedjem  szappanokat a formákból.
És, íme:

















  
Mondhatni, hogy elégedettebb vagyok, mint vártam 😍, tetszenek.

Nagyon kellemes napot mindenkinek!

HÚSLEVES

Gondolom, minden kezdő konyhatündér első receptjei között fellelhető a húsleves készítésének fortélyai. Az én első receptem Fatertől származik. Még mindig eszembe rémlik a pár év alatt rongyosra használt, kockás füzetlapra matematikai pontossággal megalkotott recept. A belekellő hagyma és paradicsom megfelelő körként, a pirosarany hossza pedig egy szép szakaszként ábrázolva. A főzőedény méretét szerintem csak azért nem rajzoltam le mert meg lehetett adni literben és vagy A2-es papír kellett volna, hogy ráférjen a vetületi képe 😉.
Azóta sokat változott a főzési stílusom de még mindig szeretem a pontos, jól megadott recepteket és a szép képes szakácskönyveket.
Mivel, mindenkinek vagy egy jó kis levesreceptje az anyukájától, apukájától, nagyitól, így én nem is a receptet osztanám meg, hanem az AIP és a paleó számomra okozott levesszigorításait.
Az AIP egy, paleo alapú de további megszorításokkal járó, kifejezetten az autoimmun betegek számára, sok esetben jelentős sikerrel alkalmazott diéta. Sokan a diétaságát sem fogadják el és végtelenségig folytatható életmódként tekintenek rá. Bár mivel a visszavezetés után, szinte pöttyről pöttyre megegyezik a paleóval, így ilyen szempontból igazuk van. De maga az alap egy nagyon szigorú diéta, ami nem ismeri a "bűnözés" fogalmát. Akinek nincs elég kitartása inkább szerintem a paleót válassza.
Szóval, mindegy, hogy AIP vagy paleo, a hagyományos tészta bizony kilőve a levesből. Legtöbbüknek nem is hiányzik, hisz hússal és zöldséggel is remekül, sűrűvé lehet tenni a lét, krémlevesként is fogyasztható. meg lehet próbálkozni a diétában engedélyezett lisztekből tésztát készíteni de én inkább a "választani abból, ami a listán van, a többire meg nem is gondolni" módot csináltam. A megengedett lisztek egyébént: manióka, nyílgyökér, útifűmaghéj, a kókusz, zöldbanán, földimandula és a konjakliszt. A tojás viszont visszavezetős, így viszont az első hónapokban elég nehéz érdemi tésztát készíteni. A konjakliszt egy érdekes dolog, ez a liszt a saját súlyának a 300x-osát képes vízben felvenni. Ilyen tésztákat lehet kapni a boltokban, neten (nocarb). Levesben még nem próbáltam, hanem húsokhoz ettem  de nem igazán jött be, állagra mintha kagylós rágót próbálnék enni, 3-4x rá kell harapni, mire egyszer sikerül átrágni. Fél adagokat ettem belőle de utána soha nem volt jó érzés a gyomromban.
Aztán ugye nem mehet bele AIP esetén (Wahls protokollnál ezek a megszorítások nincsennek. én valahogy a kettőt ötvözöm, azaz próbálom a szolanin tartalmú zöldségeket hanyagolni, csökkenteni az étkezésemben) paradicsom, paprika, padlizsán, semmilyen paprika alapú fűszer, bors, van akinek még az ai. betegsége miatt fokhagyma sem, a Maggi vagy Knorr leveskockáról és a krumpliról nem is beszélve. Paleo esetén is , amennyiben nem okoz gondot a paradicsom, paprika és a bors mehet.
Hát így el lehet képzelni, hogy első AIP levesem mekkora sikert aratott a család körében 😅, igazi támogató közösségé váltak a diétámban. Azaz baromi sz@r volt, még én is csak azért ettem, mert igen fontos része, sőt mondhatni alapköve az étrendnek.
Sosem voltam egy nagy leveses, csirkéből maximum, levet alaposan átszűrve, lehetett benne hús, krumpli, répa és rengeteg tészta, így a napi minimum 2-3-szori levesfogyasztás eléggé rosszul hangzott a számomra.



Egy oldal a csontleves fogyasztás előnyeiről, annak is aki nem követ diétát

Fordítás pedig itt:

A csontleves 5 egészségre gyakorolt pozitív hatása

A csontleves a paleo irányzat legújabb szuper élelmiszere, de vajon miért is olyan jó nekünk? Az elkészítése mindenképpen fontos tényező, abban rejlik a gyógyító ereje.

A csontlevest nem csak pár órán át lassú tűzön főzve készítjük holmi csirke csontokból. Hanem az igazi egészségre gyakorolt pozitív hatása a legalább 72 órán át való főzésben rejlik, ezzel biztosítva a velő kifőzését és az ásványi anyagok felszabadulását.

A csontleves fogyasztásának előnyei

1. Az ízületek egészsége

A csontokból és ízületekből készült alaplevek több ásványi anyagot is tartalmaznak melyek segítenek megerősíteni a test vázizomzatát. A csontok fehérjében gazdagok – tömegükben akár 50%-ot is elérhetik. A kollagén állomány a csontokból, inakból és ínszalagokból lebomlik a főzés során és zselatinná alakul át, ami egy fajta fehérje (a jól elkészített leves kocsonyássá válik a hűtőben). A zselatin több fontos aminosavat is tartalmaz mint például prolint és glicint.
Ezen aminosavak szükségesek a test saját kötőszöveti állományának az újraépítéséhez - főleg az inaknak és ínszalagoknak - melyek fontosak az egészségünk és erőnk megőrzése érdekében. Ha az izmaid erősek, de a kötőszöveteid gyengék, a sérülés előfordulási lehetősége megemelkedik. Az idő múlásának kapcsán ugyancsak fontos a kötőszövetek megfelelő állományának a megerősítése az időskori, fájdalommal járó ízületi problémák kialakulásának elkerülése végett.
A levesekben ugyancsak találhatók glükozaminoglikánok (GAG), melyek a szénhidrátok egy fajta csoportjához tartoznak: a csontokban és kötőszöveti állományban fordulnak elő, és hozzájárulnak az ízületi fájdalom csökkentéséhez. A legismertebb GAG a glükozamin, melyet több ezren szednek naponta étrend-kiegészítő formájában. A GAG-ok közül még két fajta található a csontokban: a hialuronsav és a kondroitin- szulfát, melyek ugyancsak jó hatást fejtenek ki oszteoarthritiszben.
Ezek a fehérjék kifejezetten jó hatással bírnak a reumás arthritiszben szenvedők ízületi fájdalmára is. Egy tanulmány úgy találta, hogy a csirke kollagén drasztikusan javította a RA-es páciensek tüneteit, sőt, volt hogy teljesen megakadályozta a tünetek kialakulását.

2. Emésztés

Az alaplevesek másik fontos tulajdonsága az emésztőrendszerre gyakorolt pozitív hatása. A fehérjék közül a glicin segíti ezt a folyamatot. A glicin ugyanis hozzájárul a gyomorsav termeléshez. Ahogy már többször emlitettem, a reflux gyakran nem a sok hanem a kevés gyomrsav miatt alakul ki. A glicinben gazdag levesek így mindenképpen segíthetnek a reflux kezelésében is. A glicin továbbá az epesavak összetevője is, ami meg a zsírok emésztésében játszik szerepet, és a normális koleszterin szint megtartásához is hozzájárul.
A glutamin, egy másik aminosav ami a levesekben előfordul, természetes megoldást nyújthat az ú.n. szivárgó bél szindróma orvoslásában is, azaz a vékonybél átjárhatóságát csökkentve a méreganyagok nem tudnak átjutni a bélfalon problémát okozva a szervezetben (hozzájárulva pl. az autoimmun folyamatokhoz is).
A glutamin segít megerősíteni a vékonybél falát és azt egészségesen tartja, megakadályozva az átjárhatóságot. Pl. rendezheti a hasmenéses állapotokat, a székrekedést és néhány étel intoleranciáját is.

3. Ásványi anyagokban gazdag

A csontleves meglehetősen gazdag ásványi anyagokban. A hosszú időn át főzött levekben a csontokból kiválnak az ásványi anyagok és a levest gazdagítják. Ha szárazföldi állatok csontját használjuk levesnek a lé kalciumban, magnéziumban, káliumban és foszforban is gazdag lesz. Ha halak csontjait használjuk akkor a lé jódban lesz gazdag.
Még tovább gazdagíthatod a levest ha hozzáadsz pár evőkanál almaecetet mielőtt felrakod főzni. Ez segíti az ásványi anyagok még hatásosabb kiválását.

4. Az immunrendszer javítása

Mindenfajta alaplé tápláló, de a velőscsonttal készült leves még több, az egészségre gyakorolt pozitív hatással bír. A velő belsőség, és ezért meglehetősen gazdag forrása bizonyos tápanyagoknak. Az élőlények immunrendszerének a részeként a velő fontos szerepet játszik a szervezet immunrendszerének a funkciójában és a csontok növekedésében. A Harvard Egyetem egy tanulmánya szerint bizonyos autoimmun betegségben szenvedőknél kimondottan hatásosnak bizonyult a csontlé, sőt, valakinél teljes remissziót értek el vele.

5. Megfázás és vírusos megbetegedések

A csontleves ugyancsak kiváló gyógyszere a sima megfázásnak vagy vírusos megbetegedéseknek is. Ha megfáztál, készíts magadnak egy meleg alaplevet és borsozd meg (a bors használata autoimmun protokollban nem ajánlott!). A bors hatására egy fajta vizes folyadék keletkezik a szájban, a torokban és a tüdőkben segítve a légúti váladék könnyebb távozását. A lé ugyancsak tartalmaz olyan további értékes anyagokat, melyeket könnyebben felszív a szervezet, főleg ha nincs igazán étvágyad mert beteg vagy és kellene egy-kis táplálék.

Főzés:

Ha nyers csontokat használunk akkor akár előre is lehet sütni őket kb. 30 percig, kb. 180 fokon. Ha kész, helyezd a csontokat egy nagy edénybe, és engedd fel annyi vízzel amennyi ellepi a csontokat. Add hozzá az almaecetet és várj kb. 30 percet.


A marhacsontleveset 48 órán át, a csirkét 24 órán át és a halat meg 8 órán át főzd! Hagyd hogy kihűljön és szűrd le, érdemes üvegekben lefagyasztani.

Mihez használhatjuk a leveket?

- Simán alapléként (összeturmixolva a levesbe főtt zöldségekkel)
- Szószokhoz
- Pároláshoz (hús, zöldségek)
- Rostonsütéshez (hús, zöldségek)
- Kávé helyett


És, hogy mivel teszem "ehetőbbé", szemnek kedvesebbé:
  • a cékla, amellett, hogy ízesít nagyon szép színt ad a levesnek
  • a krumpli hiányát édesburgonyával pótoltam ( a fehér nem annyira édeskés, mint a rózsaszín, lila vagy narancssárga)
  • rengeteg zöldséget teszek bele- édiburi, zeller, csicsóka ( basztikuli, a csicsóka itt figyel a pulton totál földesen, a mai leves csicsókamentes lesz), répa, paszternák, gomba, csombor, petrezselyem, karfiol, édeskömény és még ki mit szeret, lehet turbózni
  • kötelező megnézni a vásárolni vágyott ételízesítő összetevőlistáját, mert még a natúrnak, bionak jelzett termékek is tartalmaznak cukrot, tartósítót vagy egyéb a diétában tilos anyagot, pl. borsot. Érdemes házilag összehozni egy nagyobb adagot és abból dolgozni.
  • a kurkuma és a sáfrány is szép színt ad a levesnek és az előbbi nagyon jó gyulladáscsökkentő is ( https://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/kurkuma.html )
  • egy fej hagymát fel szoktam kis kockákra vágni és a lé tetejéről leszedett zsíron (aki szereti zsírosabban az szalonna vagy kacsazsíron, Wahlsnál kókusz) megpirítom és így beleteszem a levesbe.
  • a levesből azokat a zöldségeket, amiket nem eszek meg ( még mindig csak a répa, édiburi, paszternák, gomba csúszik) leturmixolom és formában fagyasztva, a következő levesbe zöldségalapnak használom
  • bors helyett borsikafüvet lehet használni
  • a tárkony is jó ízt ad a levesnek
  • leturmixolva egy kis kókusztejszínnel krémlevesnek is el lehet készíteni
  • érdemes nem csak levesként gondolni a lére, hiszen remek kocsonya készíthető belőle (sok fokhagymával, akinek szabad) és pluszban a másik fontos, nem elhanyagoladó dologgal, azaz zselatinnal dúsítva bedurvítani a kocsonyázódást (zselatinnal óvatosan, kóstolva adagolni, változtathat a leves ízén)

  • jó sok lé esetén, 1-2 decis adagokban jó le is fagyasztani. Felhasználható, ha hirtelen szükség van valami ételhez lére, sokszor nem is gondolja az ember, hogy a vizet amit használ az aktuális főzéséhez, pároláshoz simán alaplére cserélhető
  • reggel nem mindig van idő, kedv, ötlet reggelit csinálni de egy bödönke forró leves lehet jóesik


Jóétvágyat mindenkinek!